Főmenü



 

Oldalunk QR kódja:

 





 


Ajánlott könyveink




Kiemelt ajánlataink:




















Bártfai Barnabás: Számítógéphasználat mindenkinek
Windows 10 és Office 2016 programokkal
Kiadási év: 2017
ISBN szám: ISBN 978-615-5477-53-9
Terjedelem: 684 oldal, B/5
Ár: 6990.- Ft

Ismertető:

Ennek a "Hogyan használjam?" c. kiadvány alapján készült könyvnek a segítségével alapszintről elindulva, a számítógép megvásárlásától és első bekapcsolásától kezdve, a különféle felhasználói programok alkalmazásáig mindent megtanulhat. A kiadvány ajánlható mindenkinek, aki meg szeretné tanulni a számítógépek kezelését. Az alapoktól indulva vezeti olvasóját a ma már szinte az általános műveltséghez is hozzátartozó ismereteken át a gyakorlati tudnivalókig. Továbbra is tartottuk magunkat ahhoz a stílushoz, hogy a könyv a kezdő felhasználók számára is könnyedén érthető, követhető legyen és semmiképpen se keltse egy szakmai dokumentáció látszatát. Mottónk az, hogy a felhasználónak ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire szolgál, hanem azt, hogy egy elvégezni kívánt tevékenységet, milyen program-funkció segítségével tud ellátni úgy, hogy a megtanultakat a mindennapi életben is kamatoztathassa. (Főbb témakörök: Alapismeretek, Gépkezelés, Programozás-elmélet, Windows 10, Total Commander, Tömörítés, Hálózatok, Internet, Elektronikus levelezés, Naptárkezelés, Office 2016 programok (Word, Excel, Access, PowerPoint, Outlook), Szövegszerkesztés, Táblázatkezelés, Adatbázis kezelés, Prezentáció készítés, Grafika, Kifejezésgyűjtemény, Stb.)

Elektronikus formában megvásárolható itt. (1900 Ft.)

Könyv megvásárlása webáruházunkban


Tartalomjegyzék:

Előszó 17
1. Alapismeretek 18
1.1. Egy kis történeti áttekintés 18
1.2. Informatikai alapfogalmak 19
1.2.1. Számrendszerek, számábrázolás 19
1.2.2. Logikai műveletek (Boole algebra) 21
1.2.3. Az információ fogalma és mérése 22
1.3. Az adatok tárolása 25
1.3.1. A memória 25
1.3.2. Az adattárolás és feldolgozás 26
1.3.3. A háttértárolók 27
1.4. Számítógépfajták, a számítógép felépítése 30
1.5. Az alapgép 33
1.5.1. Számítógépház 34
1.5.2. Alaplap 34
1.5.3. Processzor 34
1.5.4. A memória 36
1.5.5. A háttértárolók 36
1.5.6. Video- hang- és egyéb vezérlőkártyák 37
1.5.7. Csatlakozófelületek 38
1.6. Számítógépek jellemzése 38
1.6.1. A számítógép teljesítménye 39
1.6.2. Bővítési lehetőségek 40
1.6.3. Más géptípusok 41
1.7. Perifériák 41
1.7.1. Monitor 42
1.7.2. Billentyűzet 43
1.7.3. Egér (mouse) 43
1.7.4. Botkormány (joystick), game-pad, kormány 44
1.7.5. Nyomtató (printer) 44
1.7.6. Scanner 47
1.7.7. Digitális fényképező 48
1.7.8. Kamera 48
1.7.9. Egyéb eszközök 48
1.7.10. Számítógépgenerációk 51
1.8. Fejlődési trendek 51
1.9. Az operációs rendszer 52
1.10. Háttértárolók azonosítása 53
1.11. A mappastruktúra (fa- vagy könyvtárstruktúra) 54
1.12. Állományok azonosítása, a katalógus 57
1.12.1. A Windows által használt fájlok 59
1.13. Az elérési út 60
1.14. Jokerkarakterek 62
1.15. Fájlrendszerek 62
1.16. Ellenőrző kérdések 63
2. Számítógépek a mindennapokban 64
2.1. A számítógépek szerepe a mindennapi életben 64
2.2. Üzleti és irodai alkalmazások használata 65
2.3. A PC otthoni felhasználási területei 66
2.4. A számítógépes munkakörnyezet 67
2.5. Ellenőrző kérdések 68
3. Gépkezelés 69
3.1. A számítógép üzembe helyezése 69
3.1.1. A csatlakozók 69
3.2. Be- és kikapcsolás 72
3.3. A számítógép bejelentkezése 72
3.4. A kurzor 73
3.4.1. Szövegkurzor 73
3.4.2. Egérkurzor 73
3.4.3. Várakozási kurzor 74
3.5. A billentyűzet 74
3.5.1. A billentyűk használata 75
3.6. Nyomógombok 80
3.7. Az egér kezelése 80
3.7.1. Kattintás 81
3.7.2. Kattintás a jobb egérgombbal 81
3.7.3. Dupla kattintás 81
3.7.4. Húzás (vonszolás, meszelés) 81
3.7.5. Rázás 81
3.7.6. Szélre húzás 81
3.7.7. Tárcsa használata 82
3.8. Az érintőképernyő kezelése 82
3.9. Digitális monitorok kezelése 83
3.10. A nyomtató használata 83
3.10.1. A nyomtató billentyűi 84
3.11. A lemezek, memóriakártyák alkalmazása 86
3.11.1. Meghajtóba helyezés 86
3.11.2. Formázás, lemezelőkészítés 87
3.11.3. Írásvédelem 87
3.12. Programok indítása 87
3.13. Ellenőrző kérdések 87
4. A Szoftverek 89
4.1. A szoftverek felhasználhatósága 89
4.2. Szoftverek csoportosítása funkciójuk szerint 90
4.3. Szoftvercsomagok 91
4.4. A szoftverkiválasztás szempontjai 91
4.5. Szoftverek telepítése 92
4.6. Szoftverüzemeltetői feladatok 92
4.7. Programnyelvek 93
4.8. Programok készítése 93
4.8.1. A programkészítés lépései 94
4.8.2. A környezet kiválasztása 95
4.8.3. Programozási alapfogalmak 96
4.8.4. A feladat megfogalmazása, folyamatába és struktogram 97
4.8.5. Adatok tárolása 98
4.8.6. A programok felépítése 99
4.8.7. A programok szerkezete 101
4.8.8. Elágazások (alternatívák) 101
4.8.9. Ciklusok (iteráció) 103
4.8.10. Alprogramok 106
4.8.11. Egyéb tudnivalók 107
4.9. Makrók és a Visual Basic 108
4.10. Ellenőrző kérdések 109
 
5. Windows 110
5.1. Alapvető tudnivalók 110
5.1.1. Honnan kapta nevét a Windows? 110
5.1.2. A Windows, mint grafikus operációs rendszer 110
5.1.3. Verziók 111
5.1.4. Változatok, lehetőségek 111
5.1.5. A Windows előnyi és hátrányai 112
5.2. Telepítés 114
5.3. A Windows használata 115
5.3.1. Bekapcsolás 115
5.3.2. Rendszerbetöltés 115
5.3.3. Bejelentkezés 116
5.3.4. A gép kikapcsolása 117
5.3.5. Újraindítás 117
5.3.6. Alvó állapot 117
5.3.7. Hibernálás 118
5.3.8. Zárolás 118
5.3.9. Kijelentkezés 118
5.3.10. Felhasználóváltás 119
5.3.11. A Windows 10 üzemmódjai 119
5.3.12. A képernyő részei 119
5.3.13. Alkalmazások (programok) indítása 120
5.3.14. Alkalmazások bezárása 121
5.3.15. Párhuzamos programfuttatás 121
5.3.16. Rendellenességek kezelése 123
5.3.17. Start menü és kezdőképernyő 124
5.3.18. Az asztal használata 128
5.3.19. A tálca használata 129
5.3.20. Az ablakok 132
5.3.21. Alkalmazások kezelése táblagép módban 135
5.3.22. A menük, szalagok 136
5.3.23. Vezérlő menü 136
5.3.24. Gyorsmenük, helyi menük 136
5.3.25. Ablakműveletek 137
5.3.26. Párbeszédablakok használata 138
5.3.27. Fülek használata 140
5.3.28. Ikonok kezelése 140
5.3.29. Windows mappák 142
5.3.30. A szalagok használata 145
5.3.31. Megjelenési lehetőségek 145
5.3.32. Keresés 148
5.3.33. Adatok átvitele alkalmazások között 149
5.3.34. Jogosultsághoz kötött tevékenységek 150
5.3.35. Funkciók billentyűzetről történő előhívása 151
5.3.36. A Windows aktiválása 152
5.3.37. Súgó, segítségkérés 152
5.3.38. Automatikus lejátszás 153
5.3.39. Csatlakozás bluetooth eszközökhöz 153
5.4. Nyomtatás Windows-ban 154
5.4.1. A nyomtatási sor 154
5.4.2. Nyomtatók listája és az alapnyomtató 155
5.4.3. Új nyomtató géphez kapcsolása 155
5.4.4. Nyomtatás tulajdonságainak megváltoztatása 156
5.4.5. Nyomtatók megosztása 157
5.4.6. Nyomtatás fájlba 158
5.4.7. PostScript nyomtatók 158
5.4.8. A képnyomtatás varázsló 158
5.5. A Windows hálózatos használata 160
5.6. Állománykezelés Fájlkezelővel (Explorer) 161
5.6.1. A fájlokról általában 161
5.6.2. Alapvető fájlkezelési tudnivalók 164
5.6.3. A Fájlkezelő - Explorer 164
5.6.4. Állományok kijelölése 165
5.6.5. Mappa, meghajtó, számítógép váltása 166
5.6.6. Állományok indítása 166
5.6.7. Állományok, mappák áthelyezése 166
5.6.8. Állományok másolása 167
5.6.9. Állományok és mappák törlése 168
5.6.10. Állományok és mappák átnevezése 168
5.6.11. Új mappa létrehozása 168
5.6.12. Parancsikon létrehozása 168
5.6.13. Új dokumentum létrehozása 169
5.6.14. Állományok jellemzői 169
5.6.15. Állományok nyomtatása 170
5.6.16. Virtuális könyvtárak 170
5.6.17. Virtuális meghajtók 171
5.6.18. Háttértárak nevének megváltoztatása 171
5.6.19. Formázás 171
5.6.20. Karbantartás és optimalizálás 171
5.6.21. Gyorselérési mappák 171
5.6.22. Pendrájvok és memóriakártyák kivétele 172
5.6.23. OneDrive funkciók 172
5.7. A Windows segédprogramjai 173
5.7.1. Áruház 174
5.7.2. Diktafon 174
5.7.3. Fájlkezelő 175
5.7.4. Feladatkezelő 175
5.7.5. Fényképek 175
5.7.6. Filmek + TV 176
5.7.7. Futtatás 176
5.7.8. Gasztronómia 176
5.7.9. Groove zene 177
5.7.10. Hangerőkeverő 177
5.7.11. Hírek 177
5.7.12. Hyper-V 177
5.7.13. Időjárás 178
5.7.14. Játékok 178
5.7.15. Jegyzettömb 178
5.7.16. Kamera 179
5.7.17. Kapcsolatok 180
5.7.18. Karaktertábla 181
5.7.19. Képernyő billentyűzet 181
5.7.20. Képmetsző 181
5.7.21. Keresés 182
5.7.22. Könyvjelző 182
5.7.23. Matematikai beviteli panel 182
5.7.24. Microsoft Edge 182
5.7.25. Nagyító 183
5.7.26. Narrátor 183
5.7.27. Naptár 183
5.7.28. Névjegytár 183
5.7.29. OneDrive 184
5.7.30. Óra 186
5.7.31. Óra és Naptár 186
5.7.32. Paint 187
5.7.33. Paint 3D 187
5.7.34. Parancssor 187
5.7.35. Pénzügyek 188
5.7.36. Posta 188
5.7.37. Problémarögzítő 188
5.7.38. Skype 189
5.7.39. Sport 190
5.7.40. Sticky Notes 190
5.7.41. Számológép 190
5.7.42. Szkennelés 190
5.7.43. Távoli asztali kapcsolat 191
5.7.44. Térképek 191
5.7.45. Tippek 192
5.7.46. Vezérlőpult 192
5.7.47. View 3D 192
5.7.48. Windows Defender 192
5.7.49. Windows Fax és szkenner 193
5.7.50. Windows Jegyzetfüzet 193
5.7.51. Windows Media Player 194
5.7.52. Windows PowerShell 195
5.7.53. Windows visszajelzés 195
5.7.54. WordPad 196
5.7.55. XPS megjelenítő 196
5.7.56. Xbox 196
5.8. Felhasználói fiókok a windows-ban 197
5.8.1. Fiókok kezelése 197
5.8.2. A dokumentumok mappa 199
5.8.3. A Start menü tartalma 200
5.8.4. Lemezkvóta 200
5.8.5. Családbiztonság 200
5.9. AWindows beállításai 201
5.9.1. A Start menü beállításai 201
5.9.2. Az asztal megjelenítésének beállításai 202
5.9.3. Hangok 205
5.9.4. További személyes beállítások 205
5.9.5. A Tálca beállításai 208
5.9.6. További beállítások a Gépházban 210
5.9.7. További beállítások a Vezérlőpulton 216
5.10. Egyéb feladatok 242
5.10.1. Frissítés 242
5.10.2. Karbantartás és optimalizálás 242
5.10.3. Rendszervisszaállítás 242
5.10.4. Régi programok futtatása 243
5.10.5. Új programok telepítése 243
5.10.6. Szkennelés 243
5.10.7. Állománytömörítés 244
5.10.8. Gépünk tulajdonságai 244
5.10.9. Futtatás rendszergazdaként 244
5.10.10. Csatlakozás vezetéknélküli hálózathoz 245
5.10.11. Erőforrások megosztása másokkal 245
5.11. A teljesítménynövelés eszközei 247
5.12. Ellenőrző kérdések 249
5.13. Gyakorló feladatok 249
6. Total Commander 250
6.1. Telepítés 250
6.2. A program indítása 250
6.3. A program felépítése, első lépések 250
6.4. Könyvtár, meghajtó, számítógép váltása 251
6.5. Megjelenítési mód és sorrend meghatározása 252
6.6. Állományok kijelölése 252
6.7. Állományok indítása 252
6.8. Szöveges állomány megtekintése szerkesztése 252
6.9. Új könyvtár létrehozása 253
6.10. Állományok, könyvtárak másolása 253
6.11. Állományok, könyvtárak áthelyezése 253
6.12. Állományok és könyvtárak törlése 253
6.13. Állományok és könyvtárak átnevezése 253
6.14. Állomány-attribútumok megtekintése és módosítása 253
6.15. Lemez nevének megváltoztatása 254
6.16. Állomány keresése 254
6.17. Tömörített állományok kezelése 254
6.18. FTP elérés, online fájltárolás 255
6.19. Darabolás és egyesítés 255
6.20. Kilépés a Total Commanderből 255
6.21. Ellenőrző kérdések 255
7. Állománytömörítés 256
7.1. Tömörített állományok kezelése Windows alatt 257
7.2. Total Commander 257
7.3. Ellenőrző kérdések 257
8. A setup 258
9. Számítógép hálózatok 259
9.1. A számítógép-hálózatok (network) fogalma 259
9.2. Számítógép-hálózatok osztályozása 259
9.2.1. Internet, Intranet, Extranet 259
9.2.2. Hálózatok fajtái 261
9.2.3. PC-s hálózatok , összetett hálózatok 261
9.3. A számítógép-hálózatok alkalmazhatósága 262
9.3.1. A számítógép-hálózatok előnyei 262
9.3.2. A számítógép-hálózatok hátrányai 263
9.3.3. Alkalmazási területek, az internet szolgáltatásai 264
9.4. A hálózatok felépítésének lehetőségei 264
9.5. Kapcsolattípusok, adatátviteli lehetőségek 265
9.5.1. Telefonhálózat a számítástechnikában 267
9.6. A számítógép-hálózatok részei 267
9.7. Egyszerű otthoni hálózat kialakítása 269
9.8. Protokollok 270
9.9. ISO/OSI modell 270
9.10. A TCP/IP cím 271
9.11. Hálózati operációs rendszerek 273
9.11.1. Licencek 273
9.12. Körzetek, munkacsoportok 273
9.13. Jogosultsági szintek, adathozzáférés 274
9.14. Felhasználói csoportok 274
9.15. Tipikus felhasználók és csoportok 275
9.16. Bejelentkezés és azonosítás 276
9.17. Adattovábbítás nagykiterjedésű hálózatokban 277
9.18. Hálózati szolgáltatások Windows-ban 277
9.18.1. Hálózati beállítások 277
9.18.2. Vezetéknélküli csatlakozás 278
9.18.3. Logikai háttértár-szerkezetek 278
9.18.4. Erőforrások megosztása 278
9.18.5. Hálózati  számítógépek és erőforrások elérése 281
9.19. Hálózati nyomtatás 282
9.20. Konfigurálási lehetőségek Windows-ban 283
9.21. Speciális kapcsolódási lehetőségek 284
9.22. A számítógép-hálózatok kialakításának lépései 284
9.23. A hálózaton keresztüli fájlátvitel 285
9.24. Ellenőrző kérdések 286
10. Internet 287
10.1. Előzmények 287
10.2. Mi az internet? 287
10.3. Mire használhatjuk? 288
10.4. Nem árt, ha tudjuk 289
10.5. Néhány fontosabb alapfogalom 290
10.6. Internet címek és helyek 291
10.7. HTML oldalak, tartalomszolgáltatók, site-ok 293
10.7.1. A weblapok nyelve 294
10.7.2. A webes felület és a HTML 294
10.7.3. Weblapok felépítése és speciális elemei 295
10.7.4. Hogyan érhetünk el egy oldalt? 296
10.7.5. Linkek 296
10.7.6. Böngészés a weblapokon 297
10.8. Netikett 298
10.9. Technikai háttér 298
10.9.1. Internetkapcsolatok 299
10.9.2. Az internet használatának hardverfeltétele 302
10.9.3. Előfizetések, a számítógép felkészítése 302
10.9.4. Lehetséges problémák 303
10.10. Böngészőprogramok és használatuk 304
10.10.1. Általános szolgáltatások 304
10.10.2. Adatbevitel web lapokra 305
10.10.3. Kedvenc oldalak és könyvjelzők 306
10.10.4. Korábban látogatott oldalak 306
10.10.5. Nyomtatás 307
10.10.6. Mentés web lapról 307
10.10.7. Letöltések 307
10.10.8. Keresés oldalon belül 307
10.10.9. Megosztás 307
10.10.10. Nagyítás kicsinyítés 307
10.10.11. Privát böngészés 307
10.10.12. Webjegyzet készítése 308
10.10.13. Beállítások 308
10.11. Leggyakoribb tevékenységek az interneten 308
10.12. Levelezés 310
10.13. Kiegészítők, beépülők 311
10.14. Keresés a neten 311
10.14.1. Keresési lehetőségek 312
10.14.2. Fájlok keresése 314
10.14.3. Képek keresése 315
10.14.4. Keresés kép alapján 315
10.14.5. Hangalapú keresés 315
10.14.6. Tanácsok a kereséshez 316
10.14.7. Problémák a keresésekkel 316
10.14.8. Linkgyűjtemények 317
10.15. Adatok letöltése és továbbítása 317
10.16. FTP 318
10.17. Weblapok készítése és publikálása 319
10.18. Ellenőrző kérdések, feladatok 320
11. Elektronikus levelezés 321
11.1. E-mail címek 322
11.2. Az elektronikus levelezés rendszere 322
11.2.1. Praktikus tanácsok levelezéshez 322
11.3. A Windows 10 Posta alkalmazásának használata 323
11.3.1. A program felépítése 323
11.3.2. Szinkronizáció 324
11.3.3. Beérkezett üzenetek olvasása 324
11.3.4. Beérkező levelek tárolása, törlése 324
11.3.5. Új üzenet küldése, 325
11.3.6. Válaszadás bejövő üzenetre 326
11.3.7. Üzenet továbbítása 326
11.3.8. Levél nyomtatása 326
11.3.9. További lehetőségek 326
11.3.10. Fiókok kezelése 326
11.4. Microsoft Outlook 327
11.4.1. Telepítés, beállítás, konfigurálás 327
11.4.2. Az Outlook felépítése 328
11.4.3. Üzenetek csoportosítása 329
11.4.4. Szinkronizáció 330
11.4.5. Beérkezett üzenetek olvasása 331
11.4.6. Levél nyomtatása 331
11.4.7. Beérkező levelek tárolása, törlése 332
11.4.8. Új üzenet küldése 332
11.4.9. Válaszadás, levéltovábbítás 333
11.4.10. Állomány csatolása levélhez 334
11.4.11. Üzenet formázása 334
11.4.12. Kép beillesztése 336
11.4.13. Üzenetjellemzők meghatározása 336
11.4.14. Automatikus aláírás 337
11.4.15. Levélpapír és alapértelmezett betűtípus 338
11.4.16. Levélszemét (spam) kezelés 338
11.4.17. Levelek mappákba rendezése, karbantartása 339
11.4.18. Levelek további kezelési lehetőségei 340
11.4.19. Keresés levelek közt 340
11.4.20. Levéltulajdonságok 340
11.4.21. Üzenetek időpont szerinti megkülönböztetése 341
11.4.22. Oszlopok módosítása 341
11.4.23. Levelezési beállítások 341
11.4.24. E-mail fiókok kezelése 342
11.4.25. Címjegyzék 343
11.4.26. Visszahívás 343
11.5. Webes levelezés 344
11.6. Ellenőrző kérdések, feladatok 345
12. Számítógépes naptárkezelés 347
12.1. Windows Naptár 347
12.1.1. Nézetek 347
12.1.2. A kívánt nap kiválasztása 348
12.1.3. Esemény bejegyzése 348
12.1.4. Egész napos esemény bejegyzése 348
12.1.5. Esemény módosítása, törlése 348
12.1.6. Ismétlődő találkozók 349
12.1.7. Emlékeztető 349
12.1.8. Beállítások 349
12.2. Naptárkezelés Outlookban 349
12.2.1. Nézetek 350
12.2.2. Több naptár használata 351
12.2.3. Események és találkozók 352
12.2.4. A kívánt nap kiválasztása 352
12.2.5. Új találkozó bejegyzése 353
12.2.6. Ismétlődő találkozók 354
12.2.7. Találkozók adatainak módosítása 355
12.2.8. Találkozó másolása 355
12.2.9. Találkozó törlése 355
12.2.10. Egész napos esemény bejegyzése, módosítása, törlése 355
12.2.11. Értekezlet összehívása 356
12.3. Google naptár 357
12.4. Ellenőrző kérdések 357
13. Számítógépvírusok 358
13.1. Hogyan ismerhető fel a vírus? 358
13.2. Hogyan védekezhetünk a vírusok ellen? 359
13.3. Hogyan szabadulhatunk meg egy vírustól? 360
13.4. Milyen károkat okozhat egy vírus? 360
13.5. Kockázati tényezők 361
13.6. Vírusirtó programok, víruspajzsok, tűzfalak 362
13.7. Ellenőrző kérdések 363
14. Adatbiztonság, adatvédelem és törvény 364
14.1. Adatbiztonsági fenyegetettségek 364
14.1.1. Rendelkezésre állás ellen irányuló fenyegetettség 364
14.1.2. Sértetlenség ellen irányuló fenyegetettség 365
14.1.3. Hitelesség ellen irányuló fenyegetettség 366
14.1.4. Bizalmasság ellen irányuló fenyegetettség 366
14.2. Bizalmas adatok kezelése 366
14.3. Adatbiztonsági intézkedések 367
14.4. Adatvédelem a számítógép hálózatokban 368
14.5. A szerzői jog 370
14.6. Az adatvédelmi törvény 371
14.7. Ellenőrző kérdések 371
15. Office alapfunkciók 372
15.1. Az Office beállítása 372
15.2. Eszköztár és szalagok módosítása 373
15.2.1. A gyorselérési eszköztár módosítása 373
15.2.2. A szalagok módosítása 374
16. Szövegszerkesztés 375
16.1. A szövegszerkesztők használhatósága 375
16.2. A szövegszerkesztők által használt állományok 375
16.3. Általános billentyűzetkezelési szabályok 376
16.3.1. Kurzormozgatási funkciók 376
16.3.2. Javítási funkciók 377
16.3.3. Bekezdések kezelése 377
16.3.4. Írásjelek és szóközök használata 378
16.4. Jegyzettömb 378
16.5. Wordpad 379
16.5.1. Alapvető kezelési feladatok 379
16.5.2. Megjelenítési lehetőségek 380
16.5.3. Fájlműveletek 380
16.5.4. Visszavonás 381
16.5.5. Blokkműveletek 381
16.5.6. Tabulátorok használata 381
16.5.7. Betűk jellemzőinek megváltoztatása 382
16.5.8. Bekezdések jellemzőinek megváltoztatása 382
16.5.9. Képek kezelése 383
16.5.10. Dokumentum jellemzők  megváltoztatása 383
16.5.11. Keresési és helyettesítési  funkciók 383
16.6. Word 384
16.6.1. A Word 2016 kezdőképernyője 384
16.6.2. Alapvető kezelési feladatok 384
16.6.3. Állományműveletek 387
16.6.4. Nyomtatás 389
16.6.5. Közös használat 390
16.6.6. Megjelenítési lehetőségek 391
16.6.7. Vágólap és blokkműveletek 393
16.6.8. Tabulátorok használata 395
16.6.9. Betűk jellemzőinek megváltoztatása 398
16.6.10. Bekezdések jellemzőinek megváltoztatása 400
16.6.11. Dokumentumjellemzők megváltoztatása 406
16.6.12. Fedőlap készítés 409
16.6.13. Keresési és helyettesítési funkciók 410
16.6.14. Stílusok és témák 412
16.6.15. Nyelvi funkciók 415
16.6.16. Hivatkozások 420
16.6.17. Korrektúra és védelem 422
16.6.18. Táblázatok készítése 424
16.6.19. Képek, keretek, szövegdobozok kezelése 429
16.6.20. WordArt 437
16.6.21. Egyenletszerkesztő 438
16.6.22. Objektumok 438
16.6.23. Szimbólumok 439
16.6.24. Körlevél készítése 439
16.6.25. További lehetőségek 442
16.6.26. Néhány végső megjegyzés 446
16.7. Ellenőrző kérdések 447
16.8. Mintafeladat 448
16.9. Gyakorló feladatok 449
17. Táblázatkezelés Excelben 452
17.1. A táblázatkezelésről általában 452
17.1.1. Milyen feladatot célszerű táblázatkezelővel megoldani? 452
17.1.2. A táblázatok részei 453
17.2. Alapvető tudnivalók 454
17.2.1. Az Excel indítása 454
17.2.2. Az Excel 2016 kezdőképernyője 455
17.2.3. A program felépítése 455
17.2.4. Az Excel táblázatainak felépítése 456
17.2.5. Helyi és lebegő menük használata 458
17.2.6. Billentyűparancsok 458
17.2.7. Cellák és területek azonosítása 458
17.2.8. Kilépés az Excelből 461
17.2.9. Táblázat mentése 461
17.2.10. Módosított táblázat mentése a régi megtartása mellett 461
17.2.11. Új táblázat szerkesztésének kezdése 461
17.2.12. Meglévő táblázat betöltése 462
17.2.13. Táblázat nyomtatása 462
17.2.14. Közös használat 463
17.3. Általános funkciók 464
17.3.1. Nagyítás, nézetek 464
17.3.2. Kurzormozgatás 465
17.3.3. Hivatkozást tartalmazó cella kijelölése 465
17.3.4. Több cella egyidejű kijelölése 465
17.3.5. Visszavonás, visszaállítás 466
17.3.6. Adatbevitel cellába 466
17.3.7. Cellák automatikus kitöltése 467
17.3.8. Cella tartalmának módosítása 468
17.3.9. Cellatartalom törlése 468
17.3.10. Cellatartalom áthelyezése 468
17.3.11. Cellatartalom másolása 468
17.3.12. Cellatartalom mozgatása, másolása vágólap segítségével 469
17.3.13. Formátum másolása 469
17.3.14. Sorok, oszlopok, munkalapok beszúrása 470
17.3.15. Munkalap átnevezése, mozgatása, másolása 470
17.3.16. Sorok, oszlopok, munkalapok törlése 471
17.3.17. Sor- vagy oszloprész beszúrása, törlése 471
17.3.18. Egyetlen cella beszúrása, törlése 472
17.3.19. Számolt vagy átvett adat cellába vitele 472
17.3.20. Cellahivatkozás rögzítése, relatív és abszolút hivatkozások 474
17.3.21. Adattípusok 475
17.4. Formázási lehetőségek 476
17.4.1. Cella tartalmának igazítása és formázása 476
17.4.2. Írásirány megváltoztatása 477
17.4.3. Cellatípusok meghatározása 477
17.4.4. Számítási pontosság, kerekítés 480
17.4.5. Mezők szélességének és magasságának állítása 481
17.4.6. Cellák összevonása, egyesítése 481
17.4.7. Sortörés cellán belül 482
17.4.8. Sorok, oszlopok, munkalapok elrejtése 482
17.4.9. Táblaformázás 483
17.4.10. Stílusok 484
17.4.11. Feltételes formázás 484
17.4.12. Adatjelölések 486
17.4.13. Értékgörbék 487
17.4.14. Gyorselemzés 488
17.4.15. Dokumentum-beállítások 488
17.5. Függvények 491
17.5.1. Függvények bevitelének módszerei 491
17.5.2. Gyakrabban alkalmazott függvények 493
17.5.3. Függvények, képletek értékké alakítása 499
17.5.4. Cellaterület adatainak kontrollálása 500
17.5.5. Hibaüzenetek, hibaelemzés 500
17.6. Egyéb műveletek 502
17.6.1. Ablaktábla rögzítése 502
17.6.2. Cellák és területek elnevezése 503
17.6.3. Adatok sorba rendezése 504
17.6.4. Helyesírás ellenőrzés 505
17.6.5. Keresés és csere a táblázatban 505
17.6.6. Táblázatrészek keretezése, vonalazása 505
17.6.7. Táblázatrészek hátterének beállítása 507
17.6.8. Táblázatok védelme, zárolása 507
17.6.9. Cellába írható adatok korlátozása 509
17.7. Objektumok és ábrák kezelése 511
17.7.1. Ábrák beszúrása 511
17.7.2. Képek kezelése 511
17.7.3. Alakzatok kezelése 513
17.7.4. WordArt 515
17.7.5. Szövegdobozok 516
17.7.6. Szimbólumok 516
17.7.7. Egyenletek 516
17.8. Grafikonok, diagramok 517
17.8.1. Diagramtípusok 517
17.8.2. Grafikonok, diagramok készítése 521
17.8.3. Diagram módosítása 523
17.8.4. 3D térképek 531
17.9. Haladó funkciók 532
17.9.1. Adatbázis-táblázatok 532
17.9.2. Adatok szűrése 533
17.9.3. Szövegből oszlopok készítése 535
17.9.4. Lehetőségelemzés, célértékkeresés 535
17.9.5. Solver 536
17.9.6. Tagolás és részösszegszámítás 536
17.9.7. Kimutatások készítése 537
17.9.8. Vezérlők és makrók 539
17.10. További szolgáltatások 542
17.11. Ellenőrző kérdések 542
17.12. Gyakorló feladatok 543
18. Adatbázis kezelés 547
18.1. Az adatbázisok 547
18.1.1. Adatbázis szerkezetek 548
18.1.2. Az Access adatbázisok részei 550
18.1.3. Hogyan épüljön fel egy adatbázis? 550
18.1.4. Adatbázisok tervezése 550
18.1.5. Adatformátumok 555
18.2. Access Alapfunkciók 557
18.2.1. A program indítása 557
18.2.2. Kilépés, bezárás 559
18.2.3. Alapvető kezelési feladatok 559
18.2.4. Ablakok és nézetek 562
18.2.5. Nyomtatás 562
18.3. Táblák 563
18.3.1. Táblák létrehozása 563
18.3.2. Meglévő táblák megtekintése, szerkesztése 566
18.3.3. Adatbevitel adattáblába 566
18.3.4. Rekordok kezelése 567
18.3.5. Táblák formázása, megjelenítésének módosítása 568
18.3.6. Táblák szerkezetének módosítása 568
18.3.7. Számított adatot tartalmazó mezők létrehozása 570
18.3.8. Más táblából való válogatást lehetővé tevő mezők létrehozása 571
18.3.9. Táblák másolása, törlése és átnevezése 571
18.3.10. Keresés 572
18.3.11. Csere 572
18.3.12. Rendezés 573
18.3.13. Szűrés 573
18.3.14. Frissítés 574
18.4. Kapcsolatok 575
18.4.1. Kapcsolatok értelmezése és jelentősége 575
18.4.2. A kapcsolatok kialakítása 576
18.4.3. Közvetlen kapcsolatok 577
18.4.4. Kapcsolatjellemzők megváltoztatása 577
18.4.5. Kapcsolt táblák használata 577
18.5. Lekérdezések 578
18.5.1. Lekérdezés nézetek 578
18.5.2. A lekérdezések típusai 578
18.5.3. SQL parancsok 580
18.5.4. Lekérdezések frissítése, futtatása 581
18.5.5. Lekérdezések létrehozása 581
18.5.6. Lekérdezések módosítása 582
18.5.7. Összetett lekérdezések 584
18.5.8. Adatok rendezése lekérdezés segítségével 584
18.5.9. Feltételek meghatározása 585
18.5.10. Összesítések és összegzések 586
18.5.11. Egyéb lekérdezések készítése 587
18.5.12. Felhasználói paraméterek használata lekérdezésekben 589
18.5.13. Lekérdezés eredményének megtekintése 589
18.5.14. Lekérdezések törlése, átnevezése 590
18.6. Űrlapok 590
18.6.1. Űrlap nézetek 590
18.6.2. Adatbevitel táblára űrlapsegítségével 591
18.6.3. Az űrlapok részei 591
18.6.4. A segédűrlap 591
18.6.5. Űrlapok készítése 591
18.6.6. Űrlapok készítése tervezéssel 593
18.6.7. Az űrlapokon használható elemek 593
18.6.8. Meglévő űrlapok szerkesztése 594
18.6.9. Diagramok készítése 598
18.7. Jelentések 599
18.7.1. Jelentés készítése 599
18.7.2. Jelentés módosítása 600
18.7.3. Jelentés megtekintése 603
18.7.4. Jelentés nyomtatása 603
18.8. Makrók és modulok 603
18.8.1. Új makró készítése 603
18.8.2. Meglévő makró módosítása 604
18.8.3. Makró futtatása 604
18.8.4. Makró törlése és átnevezése 605
18.8.5. Makró eseményhez kapcsolása 605
18.8.6. Modulok 605
18.9. Egyéb lehetőségek 606
18.9.1. Küldés és exportálás 606
18.9.2. Importálás 606
18.9.3. Adatbázis tömörítése és helyreállítása 606
18.9.4. Biztonsági mentés 607
18.9.5. Régi adatbázis konvertálása 607
18.9.6. Adatlap 607
18.9.7. Titkosítás és korlátozás jelszóval 607
18.9.8. Megosztott adatok kezelése SharePointtal 608
18.10. Testreszabás 608
18.10.1. Beállítások 608
18.11. Ellenőrző kérdések 609
19. Prezentáció készítés 610
19.1. Általános tudnivalók 611
19.1.1. A program indítása, befejezése 611
19.1.2. A PowerPoint kezdőképernyője 611
19.1.3. Alapvető kezelési feladatok 612
19.1.4. A képernyő részei 613
19.1.5. Nézetek 614
19.1.6. Több dokumentum egyidejű kezelése 615
19.1.7. Nagyítás-kicsinyítés 615
19.1.8. A prezentáció tagozódása 615
19.1.9. Tevékenység visszaállítása, művelet ismétlése 616
19.2. Állomány műveletek 616
19.2.1. A fájl menü 616
19.2.2. Prezentáció mentése 616
19.2.3. Video készítése prezentációból 617
19.2.4. Önállóan lejátszható fájl készítése 618
19.2.5. Létező prezentáció megnyitása 618
19.2.6. Prezentáció lejátszása weblapon 618
19.2.7. Új prezentáció szerkesztésének kezdése 619
19.2.8. Közös használat 619
19.3. Diasorozat létrehozása 620
19.3.1. Prezentációkészítés sablonnal vagy téma választásával 620
19.3.2. Prezentációkészítés üres bemutató alapján 621
19.4. Diasorozat készítésének további fázisai 621
19.4.1. Új dia beszúrása, törlése, áthelyezése 622
19.4.2. Szöveg bevitele diára 622
19.4.3. Kurzormozgatási és javítási funkciók 623
19.4.4. Vágólap és blokkműveletek 623
19.4.5. Formátum másolása 626
19.5. Szövegek formázása 626
19.5.1. Betűk jellemzőinek megváltoztatása 626
19.5.2. Bekezdések jellemzőinek megváltoztatása 628
19.6. WordArt 630
19.7. Táblázat beillesztése és szerkesztése 632
19.8. Szövegdobozok kezelése 633
19.8.1. Mozgatás, átméretezés, forgatás 633
19.9. Grafikus elemek 636
19.9.1. Képek diára helyezése 636
19.9.2. Online képek, ClipArtok 636
19.9.3. Vonalak, alakzatok beszúrása 636
19.9.4. Diagram beszúrása 637
19.9.5. Grafikus elemek formázása 637
19.9.6. Fényképalbum készítése 639
19.10. Videok, hangok, zenék 640
19.11. Diaelrendezés utólagos változtatása 642
19.12. További diajellemzők 642
19.12.1. Témák, effektusok, stílusok 642
19.12.2. Oldaljellemzők 643
19.12.3. Háttér 643
19.12.4. A dia előadói jegyzetekkel való kiegészítése 644
19.12.5. Diák sorszámozása 644
19.12.6. Fejléc és lábléc 644
19.12.7. Dia elrejtése 645
19.13. Diák közti váltások beállítása 645
19.14. Szövegmegjelenítés lehetőségei, animálás 646
19.15. Hivatkozások, akciók, műveletek 649
19.16. Dia minta 650
19.17. Vetítés 651
19.17.1. Kiemelés, rajzolás 652
19.17.2. Diavetítés futtatási módjai 652
19.17.3. Időzítés 653
19.17.4. Egyéni diasorok 653
19.17.5. Vetítés felvétele, kísérőszöveg 654
19.18. Diasorozat nyomtatása 654
19.19. További lehetőségek 655
19.19.1. Keresés és csere 655
19.19.2. Helyesírás ellenőrzés 655
19.19.3. Megjegyzések beszúrása 656
19.19.4. Előkészítés 657
19.19.5. Fájlnevek és mappák rögzítése 657
19.19.6. Súgó 657
19.20. A PowerPoint testreszabása 658
19.21. Ellenőrző kérdések 658
19.22. Gyakorló feladatok 659
20. Grafika 660
20.1. Kép- és színformátumok 660
20.2. Grafikakészítés Paint programmal 662
20.2.1. A képernyő részei 662
20.2.2. Színek használata 663
20.2.3. Rajzolási funkciók 664
20.2.4. Szöveg írása képre 666
20.2.5. Képrészletek kezelése 666
20.2.6. Effektusok 668
20.2.7. Kép méretének meghatározása, megváltoztatása 668
20.2.8. Nagyítás, rács, vonalzó 668
20.2.9. Paletta szerkesztése 669
20.2.10. Fájl műveletek 669
20.2.11. Nyomtatás 669
20.3. Paint 3D 669
20.4. Ellenőrző kérdések 670
20.5. Gyakorló feladatok 670
21. Kifejezésgyűjtemény 671
Tipikus felbontásértékek nevei: 679
22. Függelék 680
A 102 gombos magyar billentyűzet alapkiosztása 682
A magyar billentyűzet kiosztása a Shift billentyű nyomvatartásával 682
A Magyar 101 billentyűs kiosztás 682
A magyar billentyűzet kiosztása az Alt Gr billentyű nyomvatatásával 682
23. Tárgymutató 683